5 éve
Április 6-án elindult a jelentkezés a Diplomataképző Program második évfolyamára. A program széleskörű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban.
5 éve
A törökországi belföldi légi, vasúti, illetve vízi közlekedéshez, minden utasnak szüksége van egy úgynevezett HES kódra
5 éve
Annak a Törökországban tartózkodó személynek, akinek vízuma/tartózkodási engedélye bizonyíthatóan abban az időszakban (a közlekedés leállításának dátuma és a közlekedés normalizálódásának időpontja között) járt le, amikor a Covid 19 járvány miatt törlésre kerültek a repülőjáratok és vis maior okokból nem tudta elhagyni az országot, attól az időponttól számított 1 hónapon belül kell kilépnie az országból, hogy saját országával elindult a közlekedés.
5 éve
Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár és Koltay András rektor a járványhelyzetre tekintettel videókonferencia keretében írta alá az MDA 2020 szeptemberében induló Diplomataképző Programját érintő megállapodást.
5 éve
Ismeretlen elkövetők a COVID19 vírus által generált helyzetet kihasználva próbálnak csalást elkövetni. Több esetben előfordult, hogy közvetlenül külföldi egészségügyi intézményeket, gazdasági társaságokat kerestek meg létező, vagy fiktív, esetleg felszámolás alatt álló vállalkozások nevében eljáró személyek, azzal, hogy nagy tételben rendelkeznek egészségügyi védőfelszereléssel (általában arcvédő maszkokkal), melyeket értékesítenének.
5 éve
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 2020. május 20-tól az ügyfélfogadást fokozatosan, egyelőre korlátozott ügytípusok tekintetében, visszaállítottuk.
Tartózkodási engedély (D-vízum) ügytípusra az alábbi weboldalon foglalhatnak időpontot: https://konzinfoidopont.mfa.gov.hu/home
Egyéb ügytípusokra időpontot foglalni kizárólag emailben lehet, a consulate.ist@mfa.gov.hu email címen keresztül.
5 éve
A Turkish Airlines Légitársaság 2020. június 18-ig valamennyi nemzetközi járatát felfüggesztette. Ezt követően a Turkish Airlines fokozatosan indítja újra nemzetközi járatait: először csak bizonyos európai nagyvárosokba (pl. Amszterdam, Bécs, Berlin, Frankfurt, München, Stockholm, Zürich) közlekedik majd.
6 éve
A Turkish Airlines Légitársaság 2020. május 28-ig valamennyi nemzetközi és belföldi járatát felfüggesztette. A Pegasus Légitársaság 2020. május 31-ig nem indít nemzetközi járatokat és május 27-ig belföldi járatokat.
6 éve
2020. március 21-én 17.00 órától Törökország beszüntette a Törökország és Magyarország közötti légi közlekedést. Ettől az időponttól magyar állampolgár, vagy az a harmadik országbeli állampolgár, aki az elmúlt 14 napban Magyarországon járt, nem léphet be Törökországba.
6 éve
Kérünk minden külföldön tartózkodó és onnan hazatérni szándékozó honfitársunkat, hogy haladéktalanul intézkedjenek a hazautazásukról, mert a nemzetközi légi forgalom egyre szigorúbb korlátozásai rövid időn belül teljesen ellehetetlenítik azt. A konzuli szolgálat továbbra is minden lehetséges módon segíti a külföldön bajba jutott magyar állampolgárokat.