HATÓSÁGI ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY

Erkölcsi bizonyítvány iránti kérelmet kizárólag személyesen lehet benyújtani, előzetes időpontfoglalás alapján.

Az időpontfoglalás ingyenes, azért semmilyen esetben nem számítunk fel külön díjat.

Időpontfoglalás

A hatósági erkölcsi bizonyítvány a kérelmezőre vonatkozó alábbi tények igazolását tartalmazhatja:

  • büntetlen előéletű,
  • nem áll közügyektől eltiltás alatt,
  • nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt vagy valamely foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,
  • megfelel az általa megjelölt törvényben előírt, a bűnügyi előéletre vonatkozó feltételeknek (lásd kérelemnyomtatvány IV. pontja).

 

Az Amerikai Egyesült Államokba történő beutazás céljából való vízumigényléshez kérelmezett „Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérőlap” kitöltésekor az ügyfélnek az alábbi módon kell eljárnia:

A kérőlap IV. pontjában a “más törvénynek való megfelelés” helyére azt kell beírni, hogy „amerikai bevándorló vízum céljából” vagy „USA vízumhoz” kéri a hatósági erkölcsi bizonyítványt. 

Ilyenkor – ha a kérelmező nem szerepel a nyilvántartásban – a Belügyminisztérium azt igazolja, hogy nevezett személy a „A BŰNTETTESEK NYILVÁNTARTÁSÁBAN NEM SZEREPEL, a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában NEM SZEREPEL, valamint büntetőeljárás HATÁLYA ALATT NEM ÁLL.”

Amennyiben az ügyfél a kérőlap IV. pontjában a fentieket nem jelöli meg, más adattartalmú erkölcsi bizonyítvány kerül kiállításra, mely az ügyfél vízumkérelme szempontjából elutasítást eredményezhet.

 

Az erkölcsi bizonyítvány díjáról itt tájékozódhat.